Ivilááány:) gondolatai..

Még senki nem irt verset nekem,mindig csak én írtam,és ez olyan aranyoooos:) Ezt CSAK nekem irták:) Jó, kaptam már szerelmes verseket de azokat csak lemásolták.

Olyan szép vagy ahogy itt mellettem fekszel,

egy pillantás elég és már tudom csak te tetszel.

Egy mosolyoddal többet tudsz adni,mint én,

vagy bárki más,

olyasmi hatás,

mint az égen a nap,

mikor ragyog,igen a felhők oszlanak.

Te vagy a legdrágább kincsem,

minden éjszakám álmatlan ha kis tündérkém nincsen.

Az évben nélküled minden hónap sötét hideg tél.

Nekem a fény vagy,fontosabb mindennél,

mert aludn nem tudok másképp akár egy kisfiú,csak a FÉNYEMnél:)

Sztem ez olyan aranyosss:) (L)

Fúú de jóót álmodtam ma este:P:) Sok ember nem tudja,de az álmaink utalhatnak néha előző életeinknek egy momentumára,van amikor vágyainkat fejezi ki,és van amikor félelmeinket,vagy a mindennapokat.S vannak olyan álmok is amikbe az ember"megálmondja,, a jövőjét. Ezek a legérdekesebbek szerintem..

Vajon miért lehet ez.Sokat gondolkodtam rajta,mert nekem is volt már több ilyen,és nem is annyira értetlenül álltam a dolog előtt,hanem inkább természetességgel.Állítólag még a régi Atlantiszi időkbe minden embernek voltak" különleges,, képességeik.Akkor ezek nem voltak különlegesek,hanem teljesen természetesek,pl jövőbelátás,akarattal tárgymozdítás/levitáció/ telepátia,gondolatolvasás,meg hasonlók.Csak mivel az ember ezeket a képességeit elkezdte rossz dolgokra használni,a karma megtorolni látta ezt,úgy hogy a következő életeikben az embereknek már nem engedte,hogy ennyire fejlettek legyenek.Fokozatosan tünedeztek el az emberekből ezek az akor természetes tulajdonságok.Néhány emberben azért maradt meg némi képesség.De tudni kell azt hogy,mindenkiben megvannak a tehetség magjai csak nem tudjuk őket felfedezni és még nehezebben tudjuk őket kinyilatkoztatni.

Az én álmaim,nagyon valószerűnek tűntek,és mikor elmeséltem a barátnőimnek,akkor olyan magától értetődőnek éreztem.Általában egy új emberrel való találkozás előtt álmodtam meg,minden vele kapcsolatos részletet,csak az arcot nem láttam konkrétan.Vajon ez miért lehet? Hogy álmodhat meg egy emberi agy egy még nem bekövetkező eseményt? Az idő,az relatív dolog.Azért relatív,mert mi magunk teremtettük.Igazából nem is létezik.Aki a valóságos időben akar gondolkodni,annak több dimenzióban kell gondolkodnia.A múlt,jelen,és jövő,ezek csak megnevezések.Mi adtunk nevet,mi osztottuk meg őket.Igazából az idő,mindig egy és örök marad.Egy kör,ami soha véget nem ér.Eszerint nem létezik az időnek iránya,s eszerint láthat be pár ember a jövőbe.Az idő nem egy lineárisan mozgó valami.Az idő szabadon folyó,és teljesen természetes ha valaki érzékelni tudja akár egy még el nem következő eseményt.

A karma szerint sok emberrel,akik közel állnak hozzánk majdhogynem az összessel,előző életeinkben együtt eltünk,vagy legalábbis valamilyen módon kapcsolatban voltunk egymással.Ezt onnan érezhetjük,ha furcsa módon olyan érzésünk támadt már a legelső alkalommal,mintha már ezer éve ismertü volna.Ha rossz volt a kapcsolatunk előző életünkbe az illetővel,akkor gyakran megmagyarázhatatlan ellenszenvet érezhetünk iránta.Minél nagyobb gubanc volt köztünk,annál jobban vonz minket valami,azért,hogy a régi nézeteltéréseinket helyre tudjuk hozni.Nem nem fogunk egymásra emlékezni,de érezni fogjuk hogy ennek így kell történnie.Akik viszont előző életükben is szép kapcsolatban éltek egymással,ebben is valószínűleg jól fognak kijönni egymással.

Este ha álmodunk,azt nem nevezhetjük túl pihentető alvásnak a szakkönyvek szerint,mert még akkor is dolgozik az agy valamilyen szinten.Ugyanakkor amikor az ember álmodik,akkor átkerül a testéből a lelke az asztrális síkra.Tehát kilép egy álmodásnyi időre a lelke egy olyan síkra,ami nem valóság,mégis teljesen valóságos dolgokkal lehet találkozni.Ez már az elmének egy emelkedett formája.Mikor pedig befejeztük az álmodást akkor visszaesünk a saját testünkbe,és felébredünk.

Ez az én mottóm.Manapság nagy gondnak tekintem a címkézést,az előítéleteket az ismeretlen dolgokkal szemben,vagy a rasszizmust pl. Én nem szeretek lenni olyan emberek társaságában akik ilyet vagy ehhez hasonlókat hangoztatnak. Nem tudom szó nélkül eltűrni azt,hogy lekicsinylően beszél valaki egy másik nemzetiségű vagy bőrű emberről.Hihetetlen,hogy ez még a XXI.században is előfordul..

Minden az ember egójából származik,ami azt hiheti elvelünk mindenáron hogy mi felsőbbrendűek vagyunk az összes embertől.Be akar csapni minket,de ez korán sincs így.Nem vagyunk felsőbbrendűek a többi embernél,mindenki egyedi és utánozhatatlan,miért akar mindenki különleges lenni? Hiszen már most is mindenki az,különleges akármilyen is vagy különleges vagy.Sok ember nem akar az átlaghoz tartozni és külölegességén fáradozik...a legtöbb ember valljuk be ezt teszi.Te hogyha nem teszel semmit és csak olyan vagy amilyen a legmélyebb belső természeted,nem játszod meg magad,nem akarsz különlegessé válni,hiszen tudod hogy már az vagy,megbékélsz és szereted önmagad akkor leszel szégyentelenül természetes,igazi önvalód.Az embereknek van egy felvett arculata,amit mások aggattak rá,azt hiszed eggyes helyzetekben úgy kell viselkednek ahogy mások azt elvárják tőled.Ha attól félsz hogy ha ezt nem teszed meg,és elhagynak,elfordulnak tőled,akkor nem is igaz kapcsolat ez.Miért másoknak felelnék meg,ha magamnak is megtehetem,és még jól is érzem magam ettől.A másik bírálhat,ítálkezhet,de ha te megvagy magaddal elégedve,akkor akér jó akár rossz a vélemény,már csak másodlagos dologként fogod kezelni.Nem bánt meg...

Mennyivel megkönnyebbülten él az aki nem foglalkozik sokat azzal mások mit gondolnak róla,miért is érdekel ez annyira mindenkit.Mert az ember társas lény, és nagyban él benne az elfogadás iránti vágy.Tehát ha úgy eltud valaki fogadni,engem hogy önmagamat adom s nem játszom meg magam,az az igazi szeretet.S aki ezért elfordul tőlem,ez jobb is talán hogy elfordult...

Minden ember jó,én azt mondom,mindenkinek megvan a lehetősége arra hogy boldog és pozitív életet éljen.Nem az emberre kell haragudni ha valami rosszat tesz,hanem a cselekedete az ami nem helyes.A harag, a tévhittel elllentétben nem a másikat rombolja,hanem minket,mégpedig azért mert ha nem tudunk megbocsájtani a másiknak,azzal csak magunkat ássuk alá. Gyötörni fog a rossz érzés,a harag kiöl mindent a szívből,és ameddig ott van addig nem tud az illető fejlődni.Megreked,egy bizonyos szinten.Vagy elkezd csúszni a lejtőn.Meg kell tudni bocsájtani.De nem csak úgy mondani.Hanem tényleg szívből megbocsájtani.Mekkora kő esik le olyankor a szívünkről.S ezáltal hogy a másikkal könyörületesek voltunk,hálát érez társunk,s nem csak társunk hanem mi is.Az intellignciát nem tesztek alapján lehet meghatározni,én pl nagyon viccesnek tartom ezt.Persze hasznos igen,gondolkodni is tudni kell.De a gondolkodás nem egyenlő az intelligens gondolkodással.Gobdolkodni lehet logikusan is.De én úgy hiszem nem vagyunk még gépek.És remélem nem is leszünk soha azok.A logika a tudományokhoz kell.Az intelligencia pedig mindig szügséges.Ez az intelligencia,ha képes vagy felfogni,rájönni arra hogy hogyan teheted jobbá az életedet azáltal hogy megbocsájtasz pl. a másiknak.Intelligencia kell ahhoz is hogy ne hagyd hogy a másik vakon vezessen.

A hit elveszi az intelligenciádat.Ha elkezdesz hinni valamiben akkor meghal az intelligenciád.Hiszünk a Isteneinkben,hiszünk bizonyos egyházakban,személyekben.De attól a pillanattól kezdve ahogy elkezdünk hinni valamiben vagy valakiben,felhagyunk a viszgálódással,és mint a birkák követjük őket szó nélkül.Én azt mondom az az intelligencia jele,ha kételkedsz,csak így juthatsz el az igazi belső igazsághoz.Addig pedig semmiképpen.Merj kételkedni!

Nem is értem minek ez a sok ellenségeskedés országok,és bőrszínek között.A területek megszerzéséért az olajért a pénzért...Ezek mind olyan dolgok amik nem tudnak minket boldoggá tenni.Jobbá tehetik az életünket,de ha sivárok vagyunk belül,ha nem értjük meg azt hogy csak a béke az együttérzés és a szeretet által lehetünk boldogok,akkor mindig csak egy feneketlen koporsók leszünk,aki magába akar tömni mindent amit lát,pénzt,ételt,ruhát,ékszereket,mert azt hiszi ezekkel majd elvonja a figyelmet arról hogy belűlről annyira üres mint egy sivatag.De soha nem lesz neki elég,mindg több és több kell neki,mert az ember vágyai hajthatlanok..

Kelet a lélek fejlődésével foglalkozik mér évezredek óta,Nyugat pedig ennek az ellentétével a külsőségekkel. Mind a kettő nagyon fontos,a lélek ugyanúgy mint a test hozzánk tartozik.Ugyanannyira fontosak,mert ha pl a testünk kitűnően néz ki de a lelkünk megrekedt egy 13 éves szintjén,akkor nem fejlődünk kellőképpen,nincs egyensúlyban a két részünk.Pedig mind a kettő mi vagyunk,nem lehet elválasztani az egyiket a másiktól.Ha a lelkünk megfelően fejlett,csak a testünk van rettenetes vagy rossz állapotban,az sem jo.Mert nincs a kettő egyensúlyban. A test egy durvább megnyilvánulása a létnek a lélek pedig sokkal finomabb.De test nálkül nincs lélek.Lélek nélkül pedig test,legalábbis itt a földön nem.

A két kúltúra azért fejlődött olyan eltérően,India elmaradott lett,szegény lett,eltunyultak,mert annyira elkezdtek foglalkozni a lélekkel,hogy teljesen elhagyangolták a testüket.A nyugat pedig a külsőségekben fejlődött sokat,a tudományokban,jóval magasabb is az életszínvonal.Lehet sokan azt hiszik hogy a lelki gazdagság az jobb mint a nyugaté,de koránt sincs így.Mivel a kettőnek kéne egybeforrnia,a test és a lélek fejlődésének harmóniába kerülnie,ezért én nem tartom vallásosabbnak vagy jobbnak India fejlődését. Most már a kettő kialakult külön külön,most azon kéne fáradoznia az embereknek hogy a két részüket,egyensúlyba rendezzék.

A szív dolgaiban nem szabad sokat gondolkodni,jobb ha nem bonyolítjuk meg a dolgokat és spontán cselekszünk.Saját tapasztalatom ha sokat vacilálok akkor elérkezek arra a pontra amikor már annyira belebonyolódok,a másnak talán egyszerű kérdésbe,hogy biztos rosszul hozom meg a döntést.Nem is tudom,hogy az észt minek is keverem bele oly sokszor.Elég abszurdum,ész=értelem alapján akarjuk az érzelmeinket befojásolni? A kapcsolatainkat nem valamiféle szabály vagy norma szerint kéne megvizsgálnunk vagy értékelnünk.Meg nem is azzal kell foglalkozni hogy mások mit gondolnak rólunk,vagy a kapcsolatról,hanem a saját igényeinket kell figyelembe vennünk.A logika nem működik a szerelem és a romantikus érzések között.Nem szabad,hogy merev szabályok szerint kezeljük a kapcsolatunkat.Ha azért maradunk egy kapcsolatba,mert egyszerűbb,mint változtatni,az nem lehet egy egészséges párkapcsolat alapja.

A legegyszerübb ha valami elromlik a másikat hibáztatni.Pedig ha egy kapcsolat elromlik,az ugyanúgy rajtad is múlik,te is hibás lehetsz.Tulajdonképpen te vonzod bele saját magadat az adott életszituációba,azzal ahogyan viselkedsz.Amíg önmagaddal nem leszel tisztában,nem leszel öntudatos,és nem kerülsz egyfajta megbékélésbe harmóniába,addig alighanem tudsz majd kialakítani egy egészséges kapcsolatot.Nézzük csak ha valaki féltékenykedik akkor valószínűleg sőőt,biztosan önmagával van elsősorban a probléma,mégpedig önmagában kételkedik.Nem bízik önmagában annyira hogy elhidje magáról mellette nem kell senki a párjának.És ha ennek hangot is adunk, akkor önkénytelenül is belesodorjuk a párunkat abba amitől a legjobban félünk.Viszont ha jókedvűek és magabiztosak vagyunk,akkor a párunk is felfog nézni ránk,és büszke lesz hogy milyen erős és harmónikus kapcsolat ez.

Az első teendőnk tehát a baj feltárása,és a helyes diagnózis..mert ha nem azonositjuk be a baj forrását, akkor alighanem rosszul is fogjuk kezelni.Például ha nekünk náthánk van és az orvos,rossz diagnozist állít fel pl tokorfájást,akkor nyilván rossz gyógyszert is fog nekünk felírni,és nem fog hatni. Ilyenkor nem szabad magunknak hazudnunk,teljesen őszintén meg kell tudnunk fogalmazni mi a problámánk. Akármilyen is a problémánk a legfontosabb a saját tiszteletünk megtanulása. Ugyanis ha nem tiszteljük saját magunkat, akkor ki fog tisztelni akkor? Jó barátként kell tekintenünk önmagunkra,aki ha valami elront nyugodtan meg tud bocsájtani magának,ha öröm éri örül. Tisztelni önmagunkat azt jelenti,becsülni azt akik vagyunk,minden jo és rossz tulajdonságunkkal együtt.Ugy tiszteljük magunkat,ahogy mások szeretnénk hogy tiszteljenek.Ha látják az emberek rajtam hogy én hiszek magamban és nem becsmérlem magam,hanem őszinte szeretettel és mély tisztelettel fordulok önmagamhoz,akkor ők is ugyanezt fogják tenni. Nem is lehet ez másképp. Tehát önmagunk vonnzuk be az összes dolgot az életünbe amivel valaha is kapcsolatba kerülünk.

Aki nem veszi annyira komolyan az életet,annak a legkönnyebb az életet önmagával harmóniába hozni.Azért azt tudni kell hogy az élet és mi is folyamatosan változunk,és ezért kell a spontaneitást elsajátítanunk az életünkbe,ami egyépként a legtermészetesebb lenne minden emberi lény számára.A fák spontánok,a növények,az állatok is,csak mi emberek vagyunk ilyen szerencsétlenek.Elkell dobni a sok emóciót,a sok berögződést,amit szüleink próbáltak a fejünkbe vésni,mert azt hitték hogy hasznos információkkal szolgálhatnak.Mindig változik minden,és egy teljesen új helyzetbe nem alkalmazhatjuk a régi "jól bevált,, módszereket,mert azok már elavultak.És minden ami már megtörtént elavult.Ezt meg kell érteni.Aki ezt nem érti meg az mindig nagyon nehéz helyzetben lesz az életben,és folyton el fogja követni azokat a hibákat,amit mindig ugyanugy az emlékein keresztül próbál megoldani.Az életben pont az a szép hogy tele van izgalommal,mindig más történik és ennek megfelően mindig egy új élethelyzetbe kerülünk.

Nagyon nehéz nem beleélni magunkat ha rossz dolog történik velünk,de tudni kell azt hogy nem történhet olyan dolog ami után ne lennénk újra békések.Ez a dolgok menete. Ha például engem elfog a harag,valaki iránt nem azért fog el mert valaki arra kényszerített rá hogy haragudjak,vagy nem valamiféle norma ez,ha valaki megbánt nekem mindenképpen haragudnom kell.Épp ellenkezőleg ez egy nagyon rossz mechanikus reakció. Azért mechanikus mert nem is gondolkozunk már rögtön elfog a düh vagy a félelem. Pedig csak annyi az egész,hogy saját magunk által kiváltott érzéseket tapasztalsz meg.Vagyis inkább mi tartjuk életben ezeket a rossz érzéseket,azzal hogy mi tápláljuk.Azáltal hogy tápláljuk és átengedjük magunkat ezeknek az érzéseknek rosszat teszünk magunknak.Nem tudatosan cselekszünk.Pedig aki tudatosan él,az képes arra hogy amikor megjelenik akármilyen rossz érzés felülemelkedik önmagán és próbálja kívülállóként megfigyelni az érzéseit.Ugye akkor már nem is annyira rossz?És azonnyomban eltűnik a harag érzése vele együtt.Engedjük el a haragunkat.Képesek vagyunk rá.

Nincs annál többet érő dolog mint az életünk.Ki ne érzett volna olyat,amikor sétált vagy éppen leült valahova,semmi érdekeset nem csinált,de mégis elöntötte egy meleg érzés,az elégedettség érzése,boldogságot érzett.Éppen ez az,hogy önmagunktól kell boldogok legyünk,ömagunkat kell hogy boldoggá tegyük,és ha mi már boldogok vagyunk automatikusan a többi ember akikkel érintkezésbe kerülünk is ugyanilyen boldoságot fogunk feléjük sugározni. Aki másoktól várja a boldogságot,mint ahogy sajnos általában mindenki,akkor az sohasem lehet igazán boldog.Mert mindig úgy fogja érezni hogy kiszolgáltatott a másiknak.Miért más embertől várjuk a saját boldogságunkat? Mért nem inkább magunktól.Ezzel segíthetünk a társunknak is.Ez sokkal jobb.Ha szorakoztatonak tartjuk magunkat, a másik is annka fog tartani. Ha megtelünk együttérzéssel,és szeretettel akkor, nem is kell azon gondolkodnunk mikor adjunk belőle a másiknak,mert az magától túlfog csordulni bennünk..nincs olyan hogy ha tényleg szeretettel fordulunk valakihez,az nem kapna a szeretetből.

Semmi nem történik véletlenül.Sokan érzik vagy sejtik is ezt,de még nagyon sokakban nem tudatosult ez a nagyon fontos tény.Végig gondoltam a szerelmi életemen pl és nagyon érdekes felfedezéseket vettem észre.Én hiszek abban hogy mindenki saját sorsának kovácsa...valami beteljesíteni való küldetésért jöttünk le ide a földre..az ami után már régen sóvárgunk hogy megtegyük...A látszólag véletlen találkozások sem véletlenül történnek életünkben.Egy hatalmas hálózat ez melynek értelme van, és ez az értelem a saját lelki és spirituális fejlődésünk érdekében történik így.Azért is szenvedünk sokszor hogy ezáltal fejlődhessünk...illetve egy régebbi karmikus tartozást le rójunk.Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben az a megfelelő viselkedésmód ha elfogadjuk és próbáljuk jobbá tenni a helyzetünket,és nem pedig még jobban belekeveredünk.

Ezért is sztem a legfontosabb hogy TUDATOSAN kezdjük el élni az életünket.Tudatosság alatt pedig azt értem,hogy a cselekedeteinkben teljes lényünkkel részt veszünk,ott vagyunk akkor és abban a pillanatban a jelen pillanatban,és nem pedig valamiféle jövőről képzelgünk miközben autót vezetünk vagy a múlt emlékein merengünk.Ez egy nagyon fontos kérdés,mert aki képes saját belső lényének a figyelmét az őt körülvevő dolgokra összpontosítani,és ott lenni a cselekedeteiben,abban eltűnik a félelem,elkezd lazítani,kiteljesedni,egyre jobban harmóniába kerülni saját testével és lényével,egyfajta belső csönd köszönt rá.Mint külső szemlélődő tekint önmagára,és ezzel hihetetlenül meg könnyebbül.Csak az öntudatlan ember képes bűncselekményt elkövetni, csak az képes ilyen tettekre,mert aki tudatára ébredt az önmagától értetődően nem akar és nem is tudna elkövetni semmilyen hasonló tettet.