Ivilááány:) gondolatai..

A szív dolgaiban nem szabad sokat gondolkodni,jobb ha nem bonyolítjuk meg a dolgokat és spontán cselekszünk.Saját tapasztalatom ha sokat vacilálok akkor elérkezek arra a pontra amikor már annyira belebonyolódok,a másnak talán egyszerű kérdésbe,hogy biztos rosszul hozom meg a döntést.Nem is tudom,hogy az észt minek is keverem bele oly sokszor.Elég abszurdum,ész=értelem alapján akarjuk az érzelmeinket befojásolni? A kapcsolatainkat nem valamiféle szabály vagy norma szerint kéne megvizsgálnunk vagy értékelnünk.Meg nem is azzal kell foglalkozni hogy mások mit gondolnak rólunk,vagy a kapcsolatról,hanem a saját igényeinket kell figyelembe vennünk.A logika nem működik a szerelem és a romantikus érzések között.Nem szabad,hogy merev szabályok szerint kezeljük a kapcsolatunkat.Ha azért maradunk egy kapcsolatba,mert egyszerűbb,mint változtatni,az nem lehet egy egészséges párkapcsolat alapja.

A legegyszerübb ha valami elromlik a másikat hibáztatni.Pedig ha egy kapcsolat elromlik,az ugyanúgy rajtad is múlik,te is hibás lehetsz.Tulajdonképpen te vonzod bele saját magadat az adott életszituációba,azzal ahogyan viselkedsz.Amíg önmagaddal nem leszel tisztában,nem leszel öntudatos,és nem kerülsz egyfajta megbékélésbe harmóniába,addig alighanem tudsz majd kialakítani egy egészséges kapcsolatot.Nézzük csak ha valaki féltékenykedik akkor valószínűleg sőőt,biztosan önmagával van elsősorban a probléma,mégpedig önmagában kételkedik.Nem bízik önmagában annyira hogy elhidje magáról mellette nem kell senki a párjának.És ha ennek hangot is adunk, akkor önkénytelenül is belesodorjuk a párunkat abba amitől a legjobban félünk.Viszont ha jókedvűek és magabiztosak vagyunk,akkor a párunk is felfog nézni ránk,és büszke lesz hogy milyen erős és harmónikus kapcsolat ez.

Az első teendőnk tehát a baj feltárása,és a helyes diagnózis..mert ha nem azonositjuk be a baj forrását, akkor alighanem rosszul is fogjuk kezelni.Például ha nekünk náthánk van és az orvos,rossz diagnozist állít fel pl tokorfájást,akkor nyilván rossz gyógyszert is fog nekünk felírni,és nem fog hatni. Ilyenkor nem szabad magunknak hazudnunk,teljesen őszintén meg kell tudnunk fogalmazni mi a problámánk. Akármilyen is a problémánk a legfontosabb a saját tiszteletünk megtanulása. Ugyanis ha nem tiszteljük saját magunkat, akkor ki fog tisztelni akkor? Jó barátként kell tekintenünk önmagunkra,aki ha valami elront nyugodtan meg tud bocsájtani magának,ha öröm éri örül. Tisztelni önmagunkat azt jelenti,becsülni azt akik vagyunk,minden jo és rossz tulajdonságunkkal együtt.Ugy tiszteljük magunkat,ahogy mások szeretnénk hogy tiszteljenek.Ha látják az emberek rajtam hogy én hiszek magamban és nem becsmérlem magam,hanem őszinte szeretettel és mély tisztelettel fordulok önmagamhoz,akkor ők is ugyanezt fogják tenni. Nem is lehet ez másképp. Tehát önmagunk vonnzuk be az összes dolgot az életünbe amivel valaha is kapcsolatba kerülünk.

Aki nem veszi annyira komolyan az életet,annak a legkönnyebb az életet önmagával harmóniába hozni.Azért azt tudni kell hogy az élet és mi is folyamatosan változunk,és ezért kell a spontaneitást elsajátítanunk az életünkbe,ami egyépként a legtermészetesebb lenne minden emberi lény számára.A fák spontánok,a növények,az állatok is,csak mi emberek vagyunk ilyen szerencsétlenek.Elkell dobni a sok emóciót,a sok berögződést,amit szüleink próbáltak a fejünkbe vésni,mert azt hitték hogy hasznos információkkal szolgálhatnak.Mindig változik minden,és egy teljesen új helyzetbe nem alkalmazhatjuk a régi "jól bevált,, módszereket,mert azok már elavultak.És minden ami már megtörtént elavult.Ezt meg kell érteni.Aki ezt nem érti meg az mindig nagyon nehéz helyzetben lesz az életben,és folyton el fogja követni azokat a hibákat,amit mindig ugyanugy az emlékein keresztül próbál megoldani.Az életben pont az a szép hogy tele van izgalommal,mindig más történik és ennek megfelően mindig egy új élethelyzetbe kerülünk.

Nagyon nehéz nem beleélni magunkat ha rossz dolog történik velünk,de tudni kell azt hogy nem történhet olyan dolog ami után ne lennénk újra békések.Ez a dolgok menete. Ha például engem elfog a harag,valaki iránt nem azért fog el mert valaki arra kényszerített rá hogy haragudjak,vagy nem valamiféle norma ez,ha valaki megbánt nekem mindenképpen haragudnom kell.Épp ellenkezőleg ez egy nagyon rossz mechanikus reakció. Azért mechanikus mert nem is gondolkozunk már rögtön elfog a düh vagy a félelem. Pedig csak annyi az egész,hogy saját magunk által kiváltott érzéseket tapasztalsz meg.Vagyis inkább mi tartjuk életben ezeket a rossz érzéseket,azzal hogy mi tápláljuk.Azáltal hogy tápláljuk és átengedjük magunkat ezeknek az érzéseknek rosszat teszünk magunknak.Nem tudatosan cselekszünk.Pedig aki tudatosan él,az képes arra hogy amikor megjelenik akármilyen rossz érzés felülemelkedik önmagán és próbálja kívülállóként megfigyelni az érzéseit.Ugye akkor már nem is annyira rossz?És azonnyomban eltűnik a harag érzése vele együtt.Engedjük el a haragunkat.Képesek vagyunk rá.

Nincs annál többet érő dolog mint az életünk.Ki ne érzett volna olyat,amikor sétált vagy éppen leült valahova,semmi érdekeset nem csinált,de mégis elöntötte egy meleg érzés,az elégedettség érzése,boldogságot érzett.Éppen ez az,hogy önmagunktól kell boldogok legyünk,ömagunkat kell hogy boldoggá tegyük,és ha mi már boldogok vagyunk automatikusan a többi ember akikkel érintkezésbe kerülünk is ugyanilyen boldoságot fogunk feléjük sugározni. Aki másoktól várja a boldogságot,mint ahogy sajnos általában mindenki,akkor az sohasem lehet igazán boldog.Mert mindig úgy fogja érezni hogy kiszolgáltatott a másiknak.Miért más embertől várjuk a saját boldogságunkat? Mért nem inkább magunktól.Ezzel segíthetünk a társunknak is.Ez sokkal jobb.Ha szorakoztatonak tartjuk magunkat, a másik is annka fog tartani. Ha megtelünk együttérzéssel,és szeretettel akkor, nem is kell azon gondolkodnunk mikor adjunk belőle a másiknak,mert az magától túlfog csordulni bennünk..nincs olyan hogy ha tényleg szeretettel fordulunk valakihez,az nem kapna a szeretetből.